II. fejezet

Quel'Thalas Megalapítása
The Founding of Quel'Thalas

A Tündék, (Ahogy mondtuk, a Nemes Tündékről van szó) Dath'Remar vezetésével, maguk mögött hagyták Kalimdort és elindultak Az Örvényen túlra. A flottájuk sok éven keresztül hajózott a régi világ romjai között. Dath'Remar aki magára vette a Napsétáló (Sunstrider, "Az, Aki a Napon Jár") nevet, megfelelő, energiában gazdag helyeket keresett, hogy megépíthessék álmaik városát.

A Flotta nemsokára kikötött egy barátságos parton, egy földön, melyet később Léguraföldnek (Lordaeron) fognak nevezni. A szigeten végre letelepedhettek. Városuk első darabkáit Tirisfal Tisztására kezdték építeni. Néhány év múltán sokuk megőrült valamitől. Egyesek úgy hitték, hogy a föld mélyén gonosz erők szunnyadnak. A feltételezések nem bizonyosodtak be soha, de a Tündék összeszedték ingóságaikat és továbbmentek észak felé, hogy találjanak egy szintén energiákkal telített földet, és ismét letelepedjenek.

A Tündék hosszú útja egyre veszélyesebbnek tűnt. Léguraföld zord, hideg, hegvidékein át menetelve egyre nehézkesebbnek tűnt a vándorlásuk. Mivel tulajdonképpen teljesen el voltak vágva az életet adó Fától, sokakat elvitt a betegség, vagy haltak éhen. A legrosszabb számukra mégis azt volt, hogy már nem voltak halhatatlanok, és az elemek ellen sem voltak ellenállóak többé. Ráadásul magasságuk messze elmaradt Kalimdori testvéreiktől, és a bőrük színe is vesztett liláskék árnyalatából. Nehézségeik ellenére felfedeztek sok-sok csodálatos lényt, melyeket Kalimdorban sosem látott még senki. Ezeken a lényeken kívül néhány nagyon primitív emberi törzzsel is találkoztak. A legnagyobb fenyegetést mégis az undorító és brutális Zul'Amani Trollok jelentették.

A mocsárzöld-bőrű erdei Trollok vissza tudták növeszteni elvesztett végtagjaikat, és regenerálni súlyos sebeiket is, ennek ellenére barbár, és gonosz faj voltak. Az Amani birodalom hosszan nyúlt el Léguraföldön, és a Trollokat nehezen lehetett visszaverni, mivel jól védték határaikat. A Tündék gyűlölték a Trollokat, és ahányszor csak találkoztak velük, mindig megöltek annyit, amennyit csak tudtak.

Sok év után a Tündék végre találtak egy Kalimdor-ra hasonlító helyet. Mélyen az északi kontinens erdejében meg alapították végre Quel'Thalas városát, mely mellet el fog törpülni Kalimdori testvéreik földje. Balszerencséjükre Quel'Thalast egy ősi Troll város romjainak helyére építették. Ezt a helyet a Trollok még mindig szent helynek tartották, és nem akarták oda adni egykönnyen. A Trollok azonnal megkezdték a támadást a Tünde település ellen.

A makacs Tündék mozgósították megmaradt varázserőiket, hogy megpróbálják a Trollokat visszatartani. Dath'Remar vezetésével sikerült legyőzni az Amani Trollokat akik tízszeres túlerőben voltak. Néhány Tünde azonban úgy érezte, hogy a Kaldorei-ek jogosan tiltották meg a varázslat használatát, és ezzel ide csalogathatják az elűzött Légiót, ezért úgy döntöttek, hogy leárnyékolják újonnan szerzett földjüket, hogy tovább folytathassák mágikus tanulmányaikat. Quel'Thalas köré védő Monolitokat építettek, hogy azok fókuszálják a védő varázs energiáit. A Monolitok nemcsak elrejtették a Tündék mágikus tevékenységét, hanem a Trollokat is elijesztették.

Ahogy telt-múlt az idő Quel'Thalas a Tündék mágikus tudásának fénylő monumentumává nőtte ki magát. A gyönyörű épületek és csarnokok ugyanabban a stílusban épültek, mint a Kalimdori templomok egykoron. Quel'Thalas az északi földrész és a Tündék fénylő ékköve lett. Az Ezüsthold Tanács (Convocation of Silvermoon) elsődleges feladata az volt, hogy gyakorolja a hatalmat a Tünde nemzet fölött, de a hatalom még mindig a Napsétáló Dinasztia tagjainál maradt. A Tanácsot a hét legnemesebb Tünde nagyúr alkotta és az volt a dolguk, hogy fenntartsák a rendet és a békét a Tündék közt. A védőrács felhúzása óta a Tündéket hidegen hagyta a Kalimdori rokonok fenyegetése, és elkezdtek mágiát használni életül majd' minden területén.

Majdnem négyezer évig éltek a Tündék békességben viszonylag fiatal hazájukban, bár a Trollokat nem volt könnyű legyőzni. Tervezgettek és várakoztak a közeli erdőkben, hogy egyre nagyobb tömeget tudjanak összegyűjteni. Egyszer, amikor már a Troll hadsereg már nem lehetett hatalmasabb, az erdő fáinak árnyékából előtörve megostromolták Quel'Thalas fénylő városát.


Arathor és a Troll Háborúk
Arathor and the Troll Wars

Miközben a Tündék saját életükért küzdöttek, a nomád törzsekben élő emberek saját területeikért vívtak kisebb csatákat. A fiatal és primitív emberi törzsek egymás településeit fosztogatták minden ok nélkül. Csak az egymással való versengés éltette őket. Ám egy napon az egyik törzs, név szerint az Arathi, ráeszmélt, hogy a Troll hadsereg túl nagy fenyegetést jelent ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják. Az Arathi törzs célja az volt, hogy a maga irányítása alá vonja az összes többi törzset, hogy megfelelően tudjanak védekezni a Trollok ellen.

Hat hosszú évbe tellett, míg az Arathi törzs kicselezte vagy legyőzte a többi klánt. Minden győzelme után az Arathi egyenlőséget ígért a meghódított törzs tagjainak. Nemsoká szinte minden klán beleolvadt az Arathi törzsbe, és a hadseregük hatalmasra duzzadt. Az Arathi klán tudta, hogy már minden erőlködés nélkül meg tudják védeni magukat a Troll hordákkal szemben, sőt még a Tündék seregét is le tudták volna győzni, ha szükséges lett volna. Így hát úgy döntött a vezér, hogy Léguraföld déli táján egy hatalmas erőd-várost hoz létre, hogy harcias népe ott élhessen. A később Strom néven ismert város az Arathi klán tagjainak nyújtott menedéket, de a kontinens minden pontjáról érkeztek emberek, hogy védelmet és otthont leljenek a hatalmas városban.

Együttes erővel, egy zászló alatt az emberek egy virágzó kultúrát hoztak létre igen rövid idő alatt. Thoradin, Arathor (A népének neve: Arathor) királya tudta, hogy az északi régiókban a Tündék véres háborút vívnak a Trollokkal, de nem óhajtott segítséget küldeni, és emberei életét kockáztatni. Rengetek pletyka terjedt el északról, hogy a tündék már nem bírják a hatalmas nyomást. Thoradin király csak akkor eszmélt rá, hogy a Trollok fenyegetése mégis milyen hatalmas, amikor Tünde követek érkeztek Strom városába.

A Tünde követek elmondták Thoradinnak, hogyha a Trollok visszatarthatatlan serege eltörli Quel'Thalast, délre fog indulni, hogy megostromolja az embereket. A Tündék megállapodtak, hogy néhány kiválasztott embert megtanítsanak a varázslat használatára az emberek segítségének fejében. A varázslatban cseppet sem bízó Thoradin beleegyezett, hogy segít a Tündéknek. Majdnem azonnal érkezett egy csapat tünde varázslónő és oktatni kezdte az embereket a varázslás alapjaira.

Bár a Tündék úgy gondolták az emberek hihetetlenül ügyetlenek a varázslásban, mégis volt egyfajta természetes érzékük a mágiához. Több mint ezer embert tanították meg a varázslás alapjainak minden apró trükkjére. Ez épp elég volt ahhoz, hogy az emberek máris küldjék a harcosokat a Tündék segítségére. Mivel kész voltak az emberek oktatásával a Tündék visszaindultak Strom-ból, Thoradin király hatalmas seregével együtt.

Az egyesült Tünde és Ember seregek összecsaptak a Trollokkal az Alterac Hegység lábánál. A harc napokig dúlt, de az erős emberek egy pillanatig sem pihentek, ha harcról volt szó. A Tünde urak úgy gondolták itt az ideje a Trollokra szabadítani varázserejüket. Ezer emberi mágus és még több Tünde varázsló rászabadította a Trollokra a mennyek dühét, és lángtengerbe borította az ostromló ocsmányságokat. Az elementális erejű tűz meggátolta a Trollokat a regenerációban így a sebeik nem gyógyulhattak be, így a tűz szénné égette megkínzott testüket.

Ahogy a maradék Troll sereg visszavonulásra kényszerült Thoradin király serege előrenyomult, és lemészárolta a Trollokat mind egy szálig. A Trollok sosem heverik ki a történelem folyamán ezt a vereséget, és többé nem állnak össze egy nemzetté. Hálájuk jeléül a Tündék örök hűséget és barátságot kötöttek az Emberi fajjal és Thoradin király leszármazottaival. A Tündék és Emberek békében lesznek egymás mellett az elkövetkezendő több száz esztendőn keresztül.


Tirisfal Őrizője
The Guardians of Tirisfal

A Trollok távoztával a Tündék elkezdték újjáépíteni dicsőséges városukat. Thoradin király népe visszatért városukba Strom-ba. Az Emberek közössége békében és egyetértésben élt, bár Thoradin félt attól, hogy valamiért szétszakadhat kultúrája, ezért kijelentette, hogy Strom az Emberi nép központja, és nem tűri a belviszályokat. Thoradin király sok békésen eltelt év után, elég öregen, elhalálozott, így a további nemzedékekre hagyta az Emberi nép terjeszkedését és fejlődését.

Az ezer mágus, akiket a Tündék tanítottak a háborúk kezdetén, sokkal szélesebb körben kezdték tanulni a mágiát. A mágusok tanoncai a legtisztább lélekkel és legjobb varázsérzékenységgel megáldott emberek közül kerültek ki, bár néhány ifjabb nemzedék felelőtlenül használta erejét. Eme nemzedékek saját jólétükért használták a mágiát és nempedig a közjavára.

Ahogy terjeszkedett a nép az ifjú mágusok elkezdtek vándorolni a délvidék irányába. Mint a varázserők hordozói az elköltözött emberek megvédték testvéreiket a vadonban fellelhető veszedelmektől. Ahogy erejük nőtt a varázstudók még inkább elszakadtak a társadalomtól.

A második Emberi várost, Dalarant, Strom-tól délre alapították, és egyre több varázsló vándorolt oda, a szabadabb varázsgyakorlás reményében. Ezek a varázslók képességeiket arra használták, hogy felépítsék és szebbé tegyék Dalaran varázslatos tornyait. Dalaran lakói nemcsak eltűrték a mágusok és varázslók jelenlétét, hanem egy virágzó várost hoztak létre a mágusok védelme alatt. Ahogy egyre több mágus használta egyre csak növekvő hatalmát, Dalaran úgy kezdte elveszíteni valós kinézetét, és inkább mesébe illő helynek lehetett tekinteni.

Bár a lángoló Légiót előzték az Örökkévalóság Kútjának elpusztulásakor, néhány gyengébb démont visszavonzott a dalarani mágusok felelőtlen varázs használata. Bár a gyönge démonok ritkán jelentek meg teljes valójukban, mégis riadalmat keltett jelenlétük. A démonokkal való találkozás ritka volt, a vezető mágusok mindent megtettek annak érdekében, hogy ezek a dolgok rejtve maradjanak a nyilvánosság elől. A legtehetségesebb mágusokat küldték az elszabadult démonok elfogására, de olykor reménytelenül elbántak velük a Légió magányos harcosai.

Néhány hónap titkolózás után a parasztság sejteni kezdte, hogy varázsló mestereik valami szörnyű dolgot titkolnak el előlük. Lázadásról kezdtek suttogni Dalaran utcáin, és már azok is megkérdőjelezték a mágusok szándékait akik azelőtt támogatták őket. A főmágusok egy esetleges parasztfelkeléstől tartván felkeresték az egyetlen olyan szervezetet mely érti a gondjukat: a Tündéket

Miután megérkeztek a hírek a dalarani démonokról, a Tündék gondolkodás nélkül kiküldték leghatalmasabb varázslóikat, hogy járjanak utána a szokatlan és mindamelett nagyon veszélyes jelenségeknek. A kiküldött mágusok megvizsgálták az energia jeleket és folyamatos mindenre kiterjedő jelentéseket kértek a dalarani mágusoktól. Rájöttek, hogy ugyan csak néhány gyenge démon jött át ebbe a világba, a Légió fenyegetést jelent mindaddig, amíg az emberek használják varázsképességeiket.

Az Ezüsthold Tanács, amely Quel'Thalast irányította, titkos szerződést kötött Dalaran főmágusaival. A Tündék elmesélték a dalarani mágusoknak az első Légió elleni háborút, meséltek Kalimdorról, és a történelemről, amely még most is megismételheti önmagát. Azt is elmondták a mágusoknak, hogy mindaddig, amíg varázslatot használnak, meg kell védeniük népüket a légió csatlósaitól. A főmágusok úgy gondolták, hogy egy hatalmas harcost feltöltenek saját erőikkel, hogy soha véget nem érő harcot folytathasson majdan a Légióval. Mindenáron titokba akarták tartani a Légió fenyegetését, nehogy félelem és gyanakvás legyen úrrá a népen. A tündék bele egyeztek, hogy megalapítsák az Őrizők titkos rendjét és visszaverjék a Légió támadásait.

A társaság titkos gyűlésit a Tündék első településének helyén tartották, a Tirisfal Tisztáson, ezért lett a nevük Tirisfal Őrizői. A választott bajnokot megáldották mind emberi, mind tünde mágiával, így hihetetlen hatalommal ruházták fel. Mivel mindígis csak egyetlen egy hatalmas Őriző lehetett egyszerre, akkora erő birtokába juttatták, hogy akár egymaga képes lett volna legyőzni a Légiót. Eme Őrizőknek akkora erő felett kellett uralkodniuk, hogy csakis a Tirisfal Rendje választhatott potenciális Őrizőket. Ha úgy érezték egy Őriző túl öreg, vagy esetleg nem képes ellátni feladatait, a Rend új bajnokot választott, és a régi Őriző minden erejét átöntötték belé.

Ahogy múltak a korok az Őrizők védték meg az embereket a Légió láthatatlan fenyegetésétől. Arathor népe egyre csak gyarapodott, és a varázshasználók száma is csak nőtt mindenfelé a kontinensen. Eközben az Őrizők minden különleges jelet és történést figyeltek, illetve megvizsgáltak mindenfelé a keleti kontinensen.


Ironforge és a Törpék ébredése
Ironforge - the Awakening of the Dwarves

Az ősi időkben, amikor a Titánok elhagyták ezt a létsíkot, a Földalatti Nép itt maradt, hogy a föld mélyén található világot alakítsák és formálják kedvükre. A földalatti népet hidegen hagyta a felszíni fajok problémája, őket csakis a föld alatt szunnyadó világ felfedezése és formálása érdekelte.

A föld szétszakadása mélyen érintette a Földalatti Népet. Együtt szenvedvén a földdel a Földalatti Nép bezárkózott a kőből épült csarnokokba, oda ahol először keltek életre. Uldaman, Uldum, Ulduar? Ezek voltak az ősidőkben alapított földalatti városok nevei, ahol először öltöttek alakot a majdan Törpeként ismert faj tagjai. Több mint nyolcezer évig szunnyadtak békésen a föld alatt.

Senki sem tudja miért, de egyszercsak felkeltek a saját magukra hozott álomból. Észrevették hogy hibernációjuk alatt nagyonis megváltoztak. A régen sziklára hasonlító bőrük megpuhult és kifakult, hatalmuk a sziklák felett elenyészett? halandók lettek.

A Földalatti Nép, Törpnek nevezvén magát, előbújt a földalatti alvóhelyről, hogy felfedezhesse az alakuló világot. Mivel még mindig csodálták és szerették a földet ezért új otthonukat a legmagasabb hegy mélyében alapították. A hegyet Khaz Modan-nak nevezték azaz "Khaz Hegyének", Khaz'Goroth Titán uruk dicsőségére. A törpék létrehoztak egy hatalmas kohót a hegy szívében és kifaragtak egy csodálatos oltárt Titán teremtőjük emlékére. Ezentúl a hegy alatt terpeszkedő várost Ironforge néven fogják emlegetni (Vaskohó, nem kell mindent lefordítani?)


A Hét Királyság
The Seven Kingdoms

Strom még mindig a kontinens központja volt, de egyre több új város is kinőtt a földből, köztük elsőként Gilneas, Alterac, és Kul Tiras. Bár mindegyik függetlennek tekintette magát, Strom felügyelete és irányítása alá tatozott.

A Tirisfal Rend figyelő tekintete alatt Dalaran minden mágia tanítóhelyévé nőtte ki magát. A dalarani főmágusok megalapították a Kirin Tor-t. Ez a szervezet felügyeli a varázslatok felfedezését, a varázslatos tárgyak, műtárgyak számontatását és egyéb varázslattal kapcsolatos dolgokat.

Gilneas és Alterac komoly hadsereget toborzott, melyekkel felfedezték Khaz Modan hegységét. Ekkoriban volt, hogy az emberek először találkoztak az ősi törpékkel, és utaztak le a föld mélyére Ironforge városába. Az emberek és törpök megosztották tudásukat a kohászattal és fegyverkovácsolással kapcsolatban, és rádöbbentek, hogy mindkét nép imád harcolni és történeteket mesélni.

Kul Tiras városállama Léguraföldtől délre fekvő szigetcsoporton lett megalapítva. Ez a város leginkább a halászatból és kereskedő hajó flottákból kereste kenyerét. A legtöbb hajó elutazott távoli helyekre, hogy egzotikus tárgyakat és eladható holmikat hozzon az ismert országokba.

Az idő múltával úgy gondolták Strom vezérei, hogy jobb lenne, ha elhagynák a kopár délvidéket és a burjánzó északi régiókban folytatnák amit elkezdtek. Sokan a Thoradin vérvonalból úgy gondolták, hogy nem szabad elhagyni ezt a helyet, de még többen voltak akik el akartak menni. Sokan Strom nemesei közül tisztaságot és megvilágosodást keresve elindultak északfelé. Dalarantól északra letelepedtek, és egy új várost építettek, melyet Léguraföldnek neveztek, ahogyan az egész földrészt. Ez a hely lett a hívők és megvilágosodásra vágyók zarándokhelye.

A lakók, kik Strom falain belül maradtak egyedül voltak, és úgygondolták, hogy ők is alapítanak egy saját nemzetet, méghozzá a sziklás Khaz'Modan-tól délre. Sok évszak telt el, de megérkeztek. Felépítették a Viharváradot (Stormwind Keep) a későbbiekben Azeroth néven ismert földrészen. Egy jól működő önellátó társadalmat virágoztattak fel Viharvárad berkein belül.

Az a néhány harcos aki Strom-ban maradt úgy határozott, hogy őrzi ősi városuk, falait. Mostmár nem Strom volt a kontinens fővárosa de nem is ezen a néven élt tovább a hely. Stromgade lett attól kezdve a neve. Mindegyik városállam elkülönült a másiktól és Thoradin király álma, hogy az Emberek egy nép maradnak elhalványodott, akárcsak a múlt többi árnyéka?


Aegwynn és a Sárkány Vadászat
Aegwynn and the Dragon Hunt

Bár a hét nemzet egymás elleni politikai harca kiélesedett az Őrizők azóta is a feladatukat végzik. Csakis egyetlen óriási hatalommal bíró Őriző kapott szabad kezet a Tirisfal rendtől. Egysze egy tüzes lelkű emberi nőt választott a rend, ő volt Aegwynn, a valaha élt leghatalmasabb Őriző. Aegwynn életerősen és tüzesen vadászta le a démonokat és a káosz szolgáit. Sokszor megkérdőjelezte a Rend parancsait, mivel tudta, hogy az idős Tündék és maguk korával mérve vénséges Emberek túl merev szabályokat alkalmaztak, és szerinte ez elhomályosíthatja bölcsességüket.

Ahogy hatalma nőtt Tirisfal mágikus erői felett Aegwynn felfigyelt egy nagyon erős démoni erőre, amely a jeges Northrend hegycsúcsai közt gyülekezett. Aegwynn elutazott a jeges kontinensre, és beüldözte a démonokat a hegyekbe. Ott rájött, hogy a démonok a Sárkányokat irtják ki, hogy megvédjék magukat ártó varázserejüktől. A hatalmas Sárkányok, akik eddig eltávolodtak a folyamatosan terjeszkedő halandó kultúráktól, most ráeszméltek, hogy erejük fogytán van, és alig lennének képesek visszaverni a Légió esetleges támadását. Aegwynn szembeszállt a démonokkal, és a Sárkányok segítségével legyőzte őket. A harc után egy hatalmas vihar kerekedett az északi vidék jégfödte csúcsai közt. Egy hihetetlenül óriási sötét sziluett jelent meg Northrend havas földje felett. Sargeras, a Légió vezére, mindent elsöprő vibráló energiával átitatva jelent meg Aegwynn szeme láttára. Sargeras azt mondta a lánynak, hogy nemsokára vége Tirisfal idejének, és az egész világ meg fog hajolni Sargeras akarata előtt.

Aegwynn biztosan érezte, hogy a benne lakozó varázserő elég lesz ahhoz, hogy legyőzze Sargerast, ígyhát rászabadította erejét. Aegwynn játszi könnyedséggel győzte le Sargeras fizikai világban derengő testét. Mivel Aegwynn félt attól, hogy Sargeras lelke valahogy újra utat talál magának ebbe a világba, rothadó testét az ősi Kalimdor csarnokába zárta mélyen a víz alá. Úgy gondolta, hogy a Kút megsemmisülése után a varázslatos erők bent tarthatják a bukott Titán lelkét. Akaratlanul, Aegwynn megpecsételte a világ sorsát. Sargeras lelke valahogyan bejutott Aegwynn testének vagy lelkének egy részébe. Így sok-sok éven keresztül ott szunnyadt benne?


A Három Pöröly Háborúja
War of the Three Hammers

A törpék békében éltek Ironforge csarnokában sok évszázadon keresztül. Népességük túl nagyra nőtt, hogy továbbra is a hegyi városban lakjanak. Bár a király Üllőfi Modimus (Modimus Anvilmar) bölcsen és igazságosan vezette népét, három frakció alakult ki, akik nemigazán értettek mindenben egyet egymással.

A Rézszakáll klán (Bronzebeard), Modoran Rézszakáll irányítása alatt, állt a legközelebb a királyhoz és ez a klán volt a királyi hadsereg pillére. A Vadpöröly klán (Wildhammer) Khardos Vadpöröly vezetésével arra törekedett, hogy a városon belül nagyobb hatalmat szerezhessen magának. A harmadik klán a Sötét Vas névre hallgatott, és vezetője a Varázsló Thaurissian volt. A Sütét Vas klán tagjai a tárnák legmélyebb zugaiban rejtőztek, és mind a Rézszakáll, mind a Vadpöröly klán ellen terveket kovácsoltak.

A három Klán között (látszólagos) béke volt, ennek csak akkor lett vége, amikor a Király eltávozott az élők sorából. A három Klán egymás torkának esett, természetesen Ironforge feletti uralomért. A Rézszakáll klán került ki győztesen, mivel nekik volt a legnagyobb hadrendbe állítható seregük. Győzelmükkel kisöpörték a Vadpöröly és Sötét Vas klánokat a hegy gyomrából.

Khardos és Vadpöröly klántársai a Dun Algazi- kapun túl megalapították saját városukat a Dun Algaz-i csúcsok alatt. Ott újjáépítették a tárnáikat és kincseskamráikat. Thaurissian és klántársaik, felhergelve és legyőzve bosszút esküdtek Ironforge-nak és összes lakójának. A Sötét Vas klán is új várost alapított a Vörösgerinc (Redridge) hegység mélyén, melyet természetesen a vezérről neveztek el. A békében múló évek nemigen enyhítették Thaurissian fiainak gyűlöletét, melyet testvéreik ellen éreztek. Thaurisian és mágus felesége Modgod kétfrontos támadást indított a Vadpöröly és a Rézszakáll klán ellen. Céljuk nem volt más, minthogy meghódítsák egész Khaz'Modant.

A Sötét Vas klánt könnyedén visszaverte a Rézszakáll klán, viszont a Vadpörölyök bemenekültek barlangjaikba, így csapdába estek, és csak védekezni tudtak a támadók ellen.

Ahogy támadtak, Modgud bevetette varázserejét, hogy félelmet keltsen az ellenségei szívében. Sötét árnyékok mozdultak meg parancsára, és szörnyű árnyak törtek elő a föld alól, hogy a Vadpörölyéket saját falaikon belül marcangolják szét. Modgod áttört a védelmi vonalon és magát az erődöt támadta meg. A Vadpörölyök csüggedhetetlenül harcoltak és a harc hevében maga Khardos ölte meg a varázslónőt. A királynőjük halálával a Sötét Vas klán maradéka elmenekült a hegy belsejéből. De hiába, mert az Ironforge-ból érkező erősítés melyet a Rézszakáll klán küldött a Vadpörölyök segítségére összetalálkozott a Sötét Vas sereggel. A Sötét Vas klán létezése ezzel a harccal ért véget.

Ironforge és Grim Batol egyesült serege délfelé indult, hogy megkeresse és végleg megszabaduljon Thaurissiantól és csatlósaitól. Thaurissian, még mielőtt oda értek volna az ellenség seregei, megpróbált egy természetfeletti erőt segítségül hívni, mellyel biztosíthatja a győzelmét a többi sereggel szemben. Thaurisian megpróbálta megidézni a földalatt szunnyadó erőket, de ez a momentum lett az, mely megpecsételte sorsát. Abban a pillanatban, mikor azt hitte sikerült megidéznie a lényt, melyet akart, nagyobb és hatalmasabb erő bújt elő a földből, mint azt legszörnyűbb rémálbaiban gondolta volna.

Ragnaros a Tűzlord, minden elementális tűz ura, akit még a Titánok űztek el eonokkal ezelőtt, Thaurissian hívására ismét életre kelhetett és lángolhatott újból ezen a világon. Regnaros újjászületése megrázta a Vörösgerinc hegységet és hatalmas vulkánt hozott létre a hegy csúcsán, melyet ezentúl csak Feketeszikla Csúcs-nak fognak hívni (Blackrcok Spire). Thaurissiant megölték az általa kiszabadított lények, de testvéreit örökre fogságba ejtették Ragnaros elementáljai.

Ahogy a szörnyűséges tűz és láva zuhatagot észrevették Madoran és Khardos király visszafordultak saját királyságukba. Nem akartak szembe szállni az ismeretlen és hatalmas ellenséggel melyet Thaurissian hívott életre.

A két serege és királyuk visszatértek városukba, hogy újjáépítsék azokat. Grim Batolban Modgud halálával sok sötét erő maradt jelen, és azok a helyek ahol ezek ott voltak, lakhatatlanok lettek. A Rézszakáll klán felajánlotta a Vadpörölyöknek, hogy lakhatnak Ironforge-ban de a Vadpörölyök egyértelműen visszautasították ajánlatukat. Khardos és fiai inkább északra mentek Léguraföld közelébe. A Hátulsóföld (Hinterlands) erdejeinek szélére telepedtek le, így közeli kapcsolatot hoztak létre a természettel, és az itt élő griffekkel. Ezentúl a Vadpöröly klán Aerie csúcson lakozott.

Az Ironforge-i törpék a testvéreikkel való béke megtartásának érdekében két hatalmas boltívet építettek, melyeket Thandol Span-nak neveztek el. Ezek által áthidalták az űrt Khaz Modan és Léguraföld között. A két királyság gyakran kereskedett egymással, ezért egész jól tűrték egymást. Madoran és Khardos halála után fiaik úgy gondolták, hogy szobrokat emelnek apjaik tiszteletére. A két szobor fogja őrizni a Déli Régió átjáróját, melyet vulkanikussá és romossá tett Ragnaros visszatérte. Elrettentés és példaként szolgáltak ezek a szobrok, mindenki számára aki átkelne Törpe földön.

A két királyság békében élt, bár a Vadpörölyöket sokkal inkább befolyásolták a Grib Batolban történtek. Inkább a föld fölé költöztek, nem bírták többé a hatalmas földalatti csarnokokat, ezért inkább az Aerie hegy gerincén telepedtek le. A két kultúra beli különbség kényszerítette a két népet a szétszakadásra.


Az Utolsó Őriző
The Last Guardian

Aegwynn az őrző hatalmas erők birtokába került az évek során. A Tirisfal-i erőket arra használta, hogy meghosszabbítsa önnön életét. Ostobán abba a hitbe ringatta magát, hogy legyőzte Sargerast, ezért tovább folytatta a démonkirály csatlósai ellen a kőzdelmet közel kilencszáz esztendőn keresztül. A Tirisfal Rend végre úgy határozott, hogy Aegwynnek mint Őrizőnek abba kell hagynia tevékenységét. A Rend visszahívatta Aegwynnt Dalaranba, hogy válasszanak egy új Őrizőt, és átönthessék belé a varázslatos energiákat. Aegwynn, mivel sosem bízott a Tanácsban úgyhatározott sajátmaga választ egy új Őrizőt.

Aegwynn úgy döntött életet ad egy gyermeknek kire ráruházza minden erejét. Nem óhajtotta, hogy az elkövetkezendő nemzedék Őrizőit folyton befolyásolja a Tanács, ahogy őt is megpróbálták. Azeroth északi tartományában rá is lelt egy megfelelő apára: egy tehetséges ember mágust választott akit Nielas Aran néven ismertek. Aran a Király udvari tanácsadója és királyi főidéző mágus volt. Aegwynn elcsábította Nielast, és egy éjszakát vele töltött, ez neki éppen elég volt, célja eléréséhez. Nielas természetes mágia érzékenysége sok gondot fog okozni majd Aegwynn még megnemszületett fiának. A gyermek magában hordozta Tirisfal varázserejét, de az mélyen szunnyadni fog majd benne amíg elneméri a felnőtt kort.

Nemsoká Aegwynn életet adott gyermekének egy elhagyatott erdei tisztáson. Elnevezte fiát Medivh-nek ez Tünde nyelven annyit tesz , hogy a "Titkok Őrzője" (Keeper of Secrets). Aegwynn úgyhitte, hogy fia lesz az új Őriző, amint elég idős és erős lesz a feladathoz. Aegwynn nemtudhatta, hogy fia testét megszállta Sargeras lelke míg a méhében növekedett. Senki sem tudta, hogy a majdan védelmet nyújtó ember egy volt a legnagyobb Gonosszal aki ellen kűzdenek.

Aegwynn abban a hitben, hogy fia ép, és egészséges, elvitte Azeroth-ba, hogy halandó apja és varázslók neveljék fel. Ezután felkerekedett, hogy elhagyja ezt a világot, és eljusson a másvilágra akármi is várjon rá. Medivh erős és egészséges fiatalemberré érett, mindeközben fogalma sem volt a benne lakozó potenciális hatalomról.

Sargeras addig rejtőzik Medivh-ben, míg meg nem érik az ereje. Medivh nagy népszerűségnek örvendett kamasz korában, mivel sokat járt kalandozni két barátjával: Llane-nel, Azeroth hercegével, és Anduin Lotharral az Arathi vérvonal egyik nagy harcosával . A három suhanc folyton galibákat okozott a királyságban mindenfelé, de ennek ellenére szerette őket a nép.

Amikor Medivh elérte a tizennégy éves kort a benne rejlő erők és Sargeras lelke egyszercsak felébredt benne. Medivh hosszú alvásba esett, melyet a bölcsek kómának neveznek. Ez a kóma sok évig tartott. Amikor felébredt arra eszmélt hogy ő maga felnőtté vállt, barátai, Llane és Lothar kormányzók lettek Azerothban. Bár Medivh használni akarta újdonsült erejét Sargeras megfertőzte lelkét és majdnem beleőrült a sötét lény hordozásába.

Sargeras Medivh testében egy újabb invázióra készült. Ezek az előkészületek majdnem a végükhöz értek, és ezt a csapást az Utolsó Őriző fogja a világra szabadítani.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: wow-története II. fejezet
Aki szeret wow-ozni!! - © 2008 - 2024 - wow-hungary.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat